Lassan itt az ősz és a sütőtök szezon


Vannak, akik a sütőtököt imádják, vannak, akik csak szimplán szeretik és vannak, akik utálják. Egy biztos, az ősz beköszöntével a sütőtök szezon is elindul. Szeptember közepétől egészen január végéig tart. A népi hagyomány szerint akkor a legfinomabb, ha az első őszi dér megcsípi egy kicsit. Könnyű beszerezni, mivel a zöldséges pultok és a piacok telis tele vannak vele.

Kapható a híres nagydobosi sütőtök, amely az első, államilag elismert, Magyarországon termesztésbe vont sütőtök fajta. Sok tökös étel készíthető belőle, de a legfinomabb sült tök pont ebből a fajtából készül. Ma egyre közkedveltebb a hokkaido tök, amelyet nehéz összetéveszteni, mivel jellegzetes formája és ragyogó narancssárga színe van. Nevét Hokkaido szigetéről kapta, igaz, eredetileg Amerikából származik, onnan került át Japánba. Érdekessége, hogy a megsütött tök héja is fogyasztható. A kanadai sütőtököt ismerik tán a legtöbben, nálunk manapság ez a "sütőtök", amit bárhol megvásárolhatunk, mivel nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik: íze finom, krémes állagú, hosszan eltartható és bármilyen étel készíthető belőle. A kiszombori sütőtök pedig hasonló a nagydobosi fajtához, kedvelt alapanyag. További információk: https://sutotok.com/elettani-hatasok/

Ma már elképzelhetetlen, hogy egy étterem étlapján ősszel ne szerepeljenek sütőtökből készült finomságok. A mesterszakácsok a legjobb tudásuk szerint készítik el a fogásokat, amelyeknek a sütőtök a fő alapanyaga. A különböző leveseken keresztül, fő ételként, köretként és desszertként is megkóstolhatjuk. 

Egy kis ízelítő:

Kiscsillag étterem
 Mézes tökkrémleves cékla chips-szel

Biginning étterem
Sütőtökös- padlizsános csirke curry

Hemingway étterem
Zsályás sütőtökös muffin

Ruben Restaurant
Zöldfűszerekkel szuvidált libamell sütőtökkrémes rizottóval, citromfüves birsalmakompóttal
                            Kemencében sült rozmaringos sörös báránycsülök zsályás sütőtökös gnocchi-val 
                            Tökös-mákos rétes vaníliafagylalttal

Íme egy pár ötlet, könnyen otthon is elkészíthető "tökös" finomság:

Sütőtök krémleves (kedvencünk)


Hozzávalók: 1 kg meghámozott és kimagozott sütőtök (nagydobosi vagy hokkaido), 25g vaj, kisebb hagyma, só, őrölt fehér bors és szerecsendió ízlés szerint, 100ml főzőtejszín 20%-os, pirított tökmag, pirítós, díszítéshez egy szál zellerlevél

- A vajat felolvasztjuk egy edényben, rádobjuk az apróra vágott hagymát és aranybarnára pirítjuk.
- A felkockázott sütőtököt beletesszük, sóval, borssal ízesítjük, majd felöntjük vízzel. 
- Fedő alatt 25 percig pároljuk, vagy amíg a sütőtök nem lesz puha. 
- Botmixer segítségével összeturmixoljuk, óvatosan beleöntjük a tejszínt, szerecsendiót.
- Visszatesszük a tűzre és addig melegítjük, amíg egyet rottyan. 
- Pirított tökmaggal, baconnal vagy zellerlevéllel díszítjük. Pár csepp tökmagolaj is jól áll neki. Pirítóst kínálhatunk hozzá. 

Tálaláshoz ajánljuk a Richmond leveses tálkát alátéttel vagy a Feather Lane tálkát.


Az el.yapiminiz ajánlásával a legstílusosabb tálalás ezekben a tök jó edényekben: 


Sütőtökös rizottó

Hozzávalók: 40dkg sütőtök, 20dkg rizottó rizs, 1 hagyma, 15dkg bacon, 1ek olaj, 1dl fehér bor, húsleves, só és bors ízlés szerint, parmezán sajt és pirított tökmag a díszítéshez

- Az apróra vágott hagymát az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a apróra vágott bacont. Kissé lepirítjuk.
- A megtisztított és kimagozott sütőtököt kockákra vágjuk és hozzáadjuk a hagymához és a baconhoz.
- Jól összekeverjük, ízlés szerint meghinthetjük egy kis cukorral és lepirítjuk.
- Hozzáadjuk a bort, magas lángon átforrósítjuk.
- Jöhet a megmosott és lecsepegtetett rizs, a lángot mérsékeljük.
- A húslevest kanalanként elkezdjük adagolni, ha a rizs magába szívta, jöhet a következő adag. Közben folyamatosan kevergetjük.
- Ha minden megpuhult, akkor készen vagyunk.
- Utána ízesíthetjük egy kis sóval, borssal és jöhet a tálalás: a rizottót reszelt parmezánnal és pirított tökmaggal díszítjük.

Köretnek és önálló ételnek is kiváló!


Sütőtökös sabji

Az indiai konyha remeke, amely nem hiányozhat egyetlen egy indiai főzőiskola menüjéből sem. Mi is ott készítettük először. Ha mostanáig tartottunk az indiai ételek elkészítésétől, akkor a sütőtökös sabjival nem tudunk melléfogni: egyszerű összedobni és isteni. Egyedüli problémát a sokféle fűszer beszerzése okozhat, de ma már minden kapható a bioboltokban és a keleti élelmiszereket árusító helyeken. 

Hozzávalók: 30dkg sütőtök, 30dkg burgonya, 1ek olaj, friss gyömbér ízlés szerint, 1tk római kömény, 1tk édeskömény, 1tk fekete mustármag, 1tk görögszénamag, 1tk koriandermag, 1db chili, só ízlés szerint, 1tk kurkuma, 1tk aszatgyanta, 2dl 20%-os főzőtejszín, koriander levél a díszítéshez

- A burgonyát és a tököt meghámozzuk, nagyobb kockákra vágjuk (3x3cm), a gyömbért lereszeljük.
- A wokban felhevítjük az olajat és beletesszük a fűszereket (kivéve a kurkumát, a chilit és az aszatgyantát).
- Amikor a fűszerek már illatoznak és "pattognak", beletesszük a burgonyát és a tököt, átforgatjuk, rászórjuk a kurkumát, az aszatgyantát és a karikákra szeletelt chilit.
- Kis adagokban öntünk hozzá vizet és puhára pároljuk.
- Ráöntjük a tejszínt és átforrósítjuk.
- Rizzsel vagy lepénykenyérrel tálaljuk.



Sütőtökös muffin

Hozzávalók: 50dkg sütőtök sütve és pürésítve, 150g finom liszt, 1kk őrölt gyömbér, 2ek cukor, 1cs sütőpor, 1cs vaníliás cukor, 1db tojás, 3dkg olvasztott vaj, fahéj ízlés szerint, csipet só

- A félbevágott sütőtököt kimagozzuk, sütőben kb. 50 perc alatt puhára sütjük.
- Kanál segítségével a húsát kikaparjuk és botmixerrel pépesítjük.
- A lisztet összekeverjük a sóval, vaníliás cukorral, sütőporral és a gyömbérrel. 
- A tojást alaposan kikeverjük a sütőtök masszával és összedolgozzuk a lisztes keverékkel.
- A végén hozzákeverjük az olvasztott vajat is.
- A muffinsütőt kikenjük vajjal, meghintjük liszttel és belekanalazzuk a masszát. Használhatunk muffin papírt is.
- 30 percig sütjük, utána rácsra kitéve pihentetjük.
- A díszítés mindenki fantáziájára van bízva!

A muffinok sütéséhez ajánljuk a Katie Alice muffinsütőt, tárolásukhoz pedig a KitchenCraft muffinos dobozt


Sütőtökös pite

Hozzávalók a tésztához: 200g liszt, 120g vaj, 60g cukor, 1 csipet só, 2db tojássárgája, 1ek tejföl
Hozzávalók a tökös krémhez: 500ml tej, 500g meghámozott és kimagozott sütőtök, 150g cukor, 2db tojás

- A lisztet összemorzsoljuk a hideg vajjal, amelyet apró kockákra vágtunk. Gyorsan kell dolgoznunk, mert ha a kéz melegétől elolvad a vaj, a tésztánk nagyon lágy lesz.
- Hozzáadjuk a cukrot, a sót, a tojássárgákat és a tejfölt. Összedolgozzuk és folpackba csomagolva a tésztát, betesszük a hűtőbe pihentetni. Akár 2-3 óráig is lehet. 
- Közben elkészítjük a sütőtökös krémet. A kockákra vágott sütőtököt feltesszük a tejjel és a cukorral lassú tűzön főzni. Folyamatosan keverjük. Fedő alatt puhára pároljuk, botmixerrel pépesítjük és hagyjuk kihűlni.
- Amikor a pépünk kihűlt, akkor belekeverjük a felvert tojásokat, majd botmixerrel átdolgozzuk.
- A tésztát kinyújtjuk, piteformába tesszük, a felesleges tésztát levágjuk. Alufóliával befedjük és nehezéknek a Katie Alice kerámia sütőgolyókat vagy babot használhatunk. Ezzel megelőzzük a tészta felpúposodását.
- Előmelegített sütőben, 180°C-on elősütjük, kb. 10 perc elég lesz. Eltávolítjuk a nehezéket és az alufóliát.
- Rákanalazzuk a sütőtökös krémet és tovább sütjük 25-30 percig, amíg a krém nem szilárdul meg. 
- Hagyjuk kihűlni, majd tejszínhabbal és őrölt fahéjjal díszítve tálaljuk.

A pite elkészítéséhez ajánljuk a Katie Alice pitesütő táljait: Cottage Flowers és Vintage Indigo


Sütőtökös latte 

Hozzávalók: 2dl tej, 1ek sütőtökpüré (lást a muffin receptet), 1tk fahéj, őrölt szerecsendió és szegfűszeg ízlés szerint, 1 adag erős kávé, 1tk cukor, 1cs vaníliás cukor

- Először főzzük le a kávét.
- Kisebb edényben keverjük össze a tejet, a pürét, a cukrot, a vanília cukrot és a fűszereket. Melegítsük, amíg az összetevők nem oldódnak fel. 
- Egy pár percig hagyjuk hűlni, majd botmixerrel krémmé turmixoljuk. A tejes pürét átöntjük egy lattés pohárba, majd lassan rácsorgatjuk a kávét. Tejszínhabbal és fahéjjal meghintve fogyasszuk. Kedvencünk!