A Hand Made alkotók, a szenvedély és a kreativitás


Szeretem az egyedi dolgokat, a kézműves termékeket. A remekműveket, amelyeket ügyes kezek alkotnak. Vannak, akik hobbi szintjén, saját kreativitásukat így élik ki. Hisz a kreativitás mindenkiben ott rejlik, csak nem mindenki bontakoztatja ki. Vannak olyanok is, akiknek a hobbijuk egyben a hivatásuk is. Kitartó munkával, sok tanulással, némi szerencsével olyan szintre fejlesztették e képességüket, hogy az így alkotott gyönyörűségek keresett portékák lettek boltokban, webáruházakban. Amikor megnyitottam első üzletemet, tudatosan kezdtem járni kézműves vásárokra, kiállításokra, és keresgéltem. Rátaláltam olyan hand made alkotókra, akikkel azóta is együtt dolgozok. Nem volt kérdéses, amikor elindítottam a webáruházat, hogy lehetőséget adok nekik, hogy bemutassák magukat, és alkotásaikat. Most induló sorozatomban szeretném őket sorra bemutatni.
'Szeretnék sokszor és sokat nevetni; elnyerni az arra érdemes emberek megbecsülését, a gyermekeim ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel és egy különlegessel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. A kézművesség hobbinak indult, ma már ebből élünk” Így mutatkozik be Ódri Angéla, a mesés fotóalbumok, recept- és emlékkönyvek készítője.






Csodás darabok, amelyekből árad a szeretet, a kézművesség iránti tisztelet. Az alkotás öröme minden egyes borítón megjelenik: mindegyik darab egyedi, aprólékosan kidolgozott. Angélának az apró kis kiegészítők is fontosak: saját maga tervezi a fém díszeket, és grafikákat. A vintage stílus áll hozzá legközelebb, nem feltétlenül csak azért, mert most nagy divat ez az irányzat. Úgy gondolom, itt tudja legjobban megmutatni, mire is képes: a különböző anyagok és technikák ötvözetének végeredménye a szemet gyönyörködtető alkotások. Egyedi elképzeléseket is feldolgoz, így személyre szabott fotóalbumot, vagy akár emlékkönyvet is elkészít. Egy esküvői fotó, vagy egy régi családi kép felhasználásával, figyelembe véve a megrendelő ötleteit. Megálmodja a biztosan nagy sikert arató ajándékot, ami mellesleg praktikus is: az ünnepelt gyűjtheti benne a fotóit, receptjeit. 
Az idei újdonság egy olyan fotóalbum sorozat, amelybe az utazások fényképeit lehet rendszerezni. Elsőként megjelent a Párizs, New York, London és Róma fotóalbum, tervbe vannak még egyéb úticélok is. (A fotóalbumokat ide kattintva tudod megnézni és megrendelni.)